A Syracuse megnyerte a párharc 2. meccsét 4-3-ra rendes játékidőben. A gólokat Mitchell, Clark, Bell és McMillan szerezte. Tarkki 21 lövésből 18 védés. Most jön majd a neheze, hiszen innen már csak idegenben fognak játszani. Annak aki esetleg nem tudná itt csak 3 győzelemig tart a párharc.
Gibsonék jutottak végül tovább, miután a Kitchener elverte a Pylmouth-t 6-3-ra. Az egyik oldalról Rakell pont nélkül maradt, míg a másik oldalról Gibson 37 próbálkozásból 34-et sikeresen hárított. Rakell szezonjának szóval ennyi. 13 mérkőzésen 2+10-et ért el 0-ás +/- mutatóval. A Kitchener ellenfele a főcsoportdöntőben a London Knights lesz. Nem lesz egyszerű ellenfél, hiszen ők zárták a legjobb mérleggel az alapszakaszt és a PO-ban is viszonylag simán jutottak el idáig.
Az OHL-ben meg úgy néz ki szükség lesz a 7. meccsre, mert ma a Kitchener nyert 4-2-re. Elég őrült egy párharc. A Rangers oldaláról Gibson megint kitett magáért: 43 lövésből 41-et védett. Kapott gól átlaga 2.09-cel a 2. legjobb, míg a védési a legjobb 95.1%-kal. A másik oldalról Rakell két gólpassz és +2, ezzel így összesen 12 meccsen 2+10-zel és 0-ás +/- mutatóval áll. Kicsit kozmetikázott rajta. Az utolsó mindent eldöntő meccset magyar idő szerint szerda hajnalban játsszák. Én nem tudom kinek drukkoljak. Nagyon sajnálom, hogy máris összekerültek. Talán Gibson nagy formája miatt egy kicsit a Kitchenernek szorítok.
Nem akarlak lelombozni, de azt a korongot tényleg csak lesz ami lesz alapon lőtte be a kapu elé Karlsson. Normális esetben esélye se lett volna onnan belőni a korongot, csak azért passzolt arra, mert bízott benne, hogy hátha érkezik csapattársa. Még csak fel se nézett a lövés/passz előtt, hogy van-e valaki kapu előtt. Elhiheted, hogy nincs olyan jégkorongozó, aki ennyire kiszorított helyzetből a gól reményébe középre lövi a korongot.
A farm nyert 2-1-re SO-ban Connecticut Whale ellen. A gólunkat Holzapfel szerezte Maroon és Palmieri átadásából. A kapuban Tarkki 43 lövést védett!!! Etem ezen a meccsen már játszott. Egy kapura lövése és két perc kiállítása volt. Ma fogják játszani az utolsó meccset az alapszakaszból az Albany Devils ellen. Nagyon fontos lesz ez a meccsen, mert még nincs garantálva a PO-unk. Amennyiben nyer a Syracuse akkor nincs gáz, de ha kikapunk akkor nagyon kell szorítani, hogy kapjon ki a Manchester és/vagy a Portland. Jelenleg úgy állunk, hogy a hetedikek vagyunk 82 ponttal, míg az előbb említett két csapat a 8. és 9. helyen tanyázik 81-81 ponttal. Izgalmas lesz a vége.
Eközben az OHL rájátszásában is történtek az események. A Plymouth 3-0-ra verte a Kitchenert, így 3-2-vel átvette a vezetést a párharcban. A Rangers-nél Gibson 47 lövésből 45-öt védett, szóval nem rajta múlott a vereség. A fiatal kapusnak 95%-os védési hatékonysággal még mindig a leghatékonyabb kapus a PO-ban. A másik oldalról Rakell 1 gólpasszt adott és +1-es mezőnymutatót hozott össze. Ő 11 meccsen 2+8-cal áll -2-es +/- mutatóval. A Plymouth amennyiben ma nyer, továbbjutott.
Sajnos újabb prospect-ünknek ért véget a szezon. A WHL-ben Emerson Etemmel a Medicine Hat Tigers kiesett a Moose Jaw Warriors ellenében. Etemnek nagyon nem ment ebben a párharcban. Azon a 3 meccsen amint szerepelt egyetlen gólpasszt osztott ki és -4-es mezőnymutatót hozott össze. Összességében 7 mérkőzésen 7+6-ot hozott össze +2-vel és 13 perc büntetéssel a PO-ban. Ez még így is szép, de tudjuk, hogy lehetett volna jobb is. Ezzel reményeim szerint be is fejezte WHL-es pályafutását. Esetleg a farmba is fel lehetne hívni a hátralévő 3 meccsre és az esetleges PO-ra, hogy megnézzük mit tud. Abban mondjuk pont nem vagyok biztos, hogy elég idős-e hozzá.
Az OHL-ben izgalmas a párharc a Kitchener és Pylmouth között, ugyanis 2-2-re állnak összetettben. Legutóbb 5-1-re nyert a Rangers, amit ismét nagyban köszönhetnek Gibsonnak: 39 lövésből 38-at fogott. A Whalers egyetlen találatát Rakell szerezte, de a neve mellett szerepel -2-es +/- mutató is. A párharcban eddig 4 mérkőzésen 1+4-et kapart össze -2-vel, így összesen 2+7-tel és -3-mal áll a PO-ban. Gibson pedig még mindig a legjobb kapusok között van. 95%-os védési hatékonysága még mindig a legjobb a rájátszásban, míg a 2.11-es kapott gól átlaggal a 2. legjobb.
Még egy kis érdekesség: Sami Vatanen csapata döntős az SM-liiga-ban. A Pelicans csapata ellen vívják az utolsó párharcukat. Igaz a finn védencünk nem játszik, de lehet szorítani a csapatáért, hogy legalább 1 bajnokunk legyen.
Nekem Könczei Áron volt a csapattársam még Debrecenben. Nagyon nagy tehetség európai viszonylatban mérve és mellé még szorgalmas és alázatos is. Egyetlen dolog miatt nem biztos, hogy hivatásos jégkorongozó lesz: folytatni akarja azt amit az apja elkezdett, állatorvos szeretne lenni. (Mellesleg az apjához szoktuk vinni a kutyánkat mi is.) Az tetszik még a hozzáállásában, ami a legtöbb magyar fiataléban nem: ha valaki bekerül a válogatottba az általában baromira beképzelt lesz, na Ő nem az. Többször feljátszott már U20-ba is vagy U16-osként az U18-ba.
De akad még 1-2 név akinek ismerem a bátyját vagy magát a gyereket.
Hát, ha azt nézzük, hogy 30 játékos lesz az elején kihúzva, akkor ez a 6. hely nagyon az elején van. Mellesleg Ryan óta nem húztunk ennyire elől. Nem baj egyébként, néha kell innen is húzni. Mint már írtam, én nagyon bízok abban, hogy hátvédet fogunk húzni, hiszen abból nem állunk túl jól a prospect-ek terén, főleg nem akkor, ha Schultz is le fog lépni. Csatár meg már csak azért sem kell, mert van rengeteg fiatal csatárreménységünk. Ígértem, hogy le fogom írni, hogy kiket tartok erről a helyről elérhetőnek, most megteszem:
Csak a hátvédeket írom le, mert vagyok olyan naiv, hogy a GM-ünk is úgy gondolja, hogy hátvédet kell húznunk azzal a pick-kel.
Matt Dumba
Magasság: 6'0"
Tömeg: 175 font
Csapat: Red Deer (WHL)
Nagyon jó kétirányú hátvéd. Igazából a képességei alapján talán már játszhatna a nagyok között, viszont fizikálisan még nem áll készen. Amivel leginkább kitűnik az a hatalmas lövései és kemény ütközései. Nagyon hasonlít a játékstílusa Phaneufére, éppen csak annyi a baj vele, hogy jóval kisebb nála. Állítólag él-hal a jégkorongért, szóval nagyon alázatos és fontos vezéregyéniség. A kesztyűt sem fél ledobni a csapattársaiért. Dumba idei teljesítménye 69 meccsen 20 gól és 37 gólpassz, valamint 67 perc kiállítás és -6. A csapata nem jutott be az idei rájátszásba, tehát ha ezt figyelembe vesszük nem is rossz tőle ez a teljesítmény. Elvileg 1-2 éven belül NHL ready lesz. Nem tudom eldönteni, hogy kell-e nekünk vagy sem. Részben kellene, mert Lubon kívül most nincs nagy bombázó hátvédünk, (talán már Lubo se az) de ott van Vatanen aki szintén nem egy nagydarab hátvéd és talán arra lenne inkább most szükségünk.
Morgan Rielly
Magasság: 6'0"
Tömeg: 190 font
Csapat: Moose Jaw (WHL)
Na, Ő az, akire szerintem semmi szükségünk nincsen, de azért leírom, hogy mit kell tudni róla. Nagyon ígéretes támadószellemű védő. Remekül lát a pályán, nagyszerűen osztja a passzokat, kiválóan kezeli az ütőt. A védekezése viszont már hagy némi kívánnivalót maga után, de a kinti okosok szerint ezen simán javíthat. Egy csúnya sérülés miatt novemberben véget ért számára a szezon, de amíg játszott Ő volt csapata második legeredményesebb játékosa. 18 mérkőzésen jutott szóhoz, ezalatt 3+15-öt hozott össze 2 perc kiállítással és +6-tal. Fowler miatt nem sok szükségünk van rá, de elérhető erről a 6. helyről. Én azért nagyon reménykedek benne, hogy nem Őt fogjuk választani.
Jacob Trouba
Magasság: 6'2"
Tömeg: 194 font
Csapat: U.S. National Development Team (USHL)
Neki már tudnék örülni. Hatalmas nagy tehetség, amit jól mutat, hogy 17 évesen beverekedte magát a junior VB-n az Egyesült Államok nemzeti csapatába. Őt inkább a védekező munkája miatt sorolják a top 10-be. Olyat is írtak róla, hogy Ő teljesen biztonságos húzás lesz, mert szinte garantált, hogy a nagyok között lesz. Megbízható, kiegyensúlyozott játékos, aki nem fél használni a testét sem. Jack Johnsonéhoz hasonlítják a játékát. 2-3 év múlva lehet NHL-ready. 22 mérkőzésen lépett jégra 3 gólt és 14 gólpasszt szerezve 35 perccel és +8-cal. Trouba tényleg hatalmas segítség lehet majd nekünk később. Szükségünk van egy ilyen típusú hátvédre.
Griffin Reinhart
Magasság: 6'4"
Tömeg: 202 font
Csapat: Edmonton (WHL)
Személyes kedvencem. Hatalmas potenciál van benne is ahhoz, hogy egy jó kétirányú védő legyen belőle. A legfőbb erényei, hogy jól lát a pályán, kiválóan helyezkedik és bitang nagy lövései vannak. Ami baj vele, hogy még kissé nyers. A testi adottságai alapján már most is játszhatna az NHL-ben, de emiatt a kiforratlan játéka miatt mondják rá, hogy még 2 év biztosan kell neki. Engem személy szerint Burnsre emlékeztet kicsit. Alapszakaszbeli teljesítménye: 58 meccsen 12 gól és 24 gólpassz, +23-as mutató és 38 perc kiállítás. A PO-ban eddig 7 meccs, 1 gól, 2 gólpassz +7-es mutató és 10 perc kiállítás.
Na őket gondolom elérhetőnek a hátvédek közül. Természetesen ez semmit sem jelent, az is lehet, hogy hatalmas megdöbbenésemre csatárt fogunk húzni.
Nem értem miért kéne még nekik az 1/1-gyel Yakupov is. Van azért már egy erős mag a támadóknál akikre lehet építeni, nem teljesen, de azért felesleges szerintem nekik még egy csatár. Murray lenne nekik a legtökéletesebb.
Weberben biztos lehetsz, hogy nem fog jönni. Rajtunk és a Nashville-en kívül van 28 csapat még, akik szívesen a soraiban tudnák Őt. Azon is meglepődnék, ha egyáltalán a Preds-től eljönne. Brad Stuart viszont reális lenne több okból. UFA lesz és ahogy olvastam a Wings topic-ban a család miatt Kaliforniában akar játszani. Mondjuk van egy érzésem, hogy a Sharks-nál fog kikötni, de ettől függetlenül szerintem nem elérhetetlen.
Ennyi volt nekünk a szezon, mehetnek golfozni a srácok. A tavalyi év alapján én csalódott vagyok, hiszen elég bíztatóak voltunk még akkor. A másik oka annak, hogy nem vagyok teljesen megelégedve az idei teljesítményünkkel az, hogy az edzőcsere után olyan mérlegünk volt, amilyen vállalható és talán még PO-ra is elég lenne. Sajnos Murray túlságosan türelmes volt RC-vel. BB-t még mindig nem csipázom annyira, de az kétségtelen, hogy valami változott miután megérkezett. Azt érdemes megjegyezni, hogy azért viszonylag fiatal csapatunk van, szóval részben ennek is betudható az ez évi kudarc. A másik oka pedig szerintem az, hogy nem nagyon volt sose 2. sorunk. Egyetlen biztos pont volt, az Selanne, de akárhogy is nézzük Koivu már kevés volt oda, míg a 3. tag személye mindig változott, egyetlen sorral meg nem lehet meccseket nyerni, főleg akkor nem, ha ilyen formában játszanak... Mondjuk az is biztos, hogy az ellenfeleknek könnyebb egy sorra koncentrálni. Elég sokat elárul egyébként rólunk, hogy a 41 éves Selanne lett a házi pontkirály.
A nyáron elég sok hely fog felszabadulni cap szempontjából. Én az UFA-k közül nagyon nem tartanék meg senkit. Selanne maradhat még 1 évre, ha úgy dönt, hogy nem vonul vissza. Esetleg, de nagyon esetleg Koivunak adnék még 1 évre szerződést, de csakis akkor, ha a 3. sorba játszatnánk. Hiába kopott már meg támadásban még mindig Ő a legjobban védekező csatárunk és a legjobb bulielhozónk. Ha nem tartjuk meg akkor ezen téren elég nagy űrt fog hagyni. Blake, Hagman, Pelley, Parros, Brookbank, Ellis felőlem mind mehet. Egyetlen RFA-nk lesz a nagy csapatból, Bonino, Őt talán olyan 1-1.5 millió körüli összegért alá lehet íratni.
Most egyelőre a draftra kell koncentrálnunk. Holnapután lesz a Draft Lottery, ahol végleg eldől, hogy hányadik helyen fogunk húzni június 22-én Pittsburghben. Jelenleg úgy néz ki, hogy a 6. helyen fogunk húzni. Ha mázlink van, akkor lehet ebből 2. hely is, de vissza is csúszhatunk a 9. helyre. A drafttal annyi elvárásom van, hogy valami jó kis hátvédet húzzunk, aki nem támadó szellemben játszik, hiszen egyrészt csatárokkal már szarásig vagyunk, míg támadó hátvédnek ott van Fowler, később Vatanen is és Schultz, ha úgy dönt, hogy marad velünk. Ha meglesz a lottery, akkor talán fogok írni, hogy arról a helyről ahonnan húzni fogunk kik lesznek az elérthetőek. Mellesleg nagyon várom már a draftot, mert az a kedvenc eseményem nyáron.
Most nem maradt más dolgunk, a farmnak kell szurkolni, hogy jussanak be a PO-ba, valamint a prospect-jeink sikeréért szorítani. Gyorsan írok is róluk pár szót.
A farm ma a Hersey Bears ellen játszott és diadalmaskodott 3-2-re SO-ban. A kapuban Bobkov kezdett, igen hatékonyan. 32 lövésből 30-at hárított, ami szép. A góljainkat Cumiskey és Palmieri szerezte. Így a Syracuse most 73 meccsel a háta mögött, 80 ponttal a 7. helyen áll. A 9. helyezett tőlünk 3 ponttal van lemaradva, szintén 73 találkozón. Hollandékre még 3 megméredtetés vár, ha 2-t megnyernek akkor biztos helyük van a PO-ban.
Az OHL-ben is megvolt már a 2. kör első meccsei. Nekünk itt a Kitchener-Plymouth párharc az érdekes. Az 1. meccset a Kitchener nyerte meg 2-0-ra. Gibson 40 védést mutatott be az SO-ért. A másik csapatból viszont Rakell-lel nem lehetünk elégedettek, hiszen -2-es +/- mutatón kívül nem nagyon tud semmit se felmutatni. Rakell tehát 7 meccsen 1+4 és -3, míg Gibson 95.3%-os védési hatékonyságot produkál, 1.99 gólt kap meccsenként és van egy SO-ja is ugyebár. Kiemelendő nála, hogy az Ő védési hatékonysága a legjobb a PO-ban, míg a kapott gól átlaga a 3. legjobb.
Sajnos a WHL-ben már nem ilyen rózsás Etem helyzete. Itt a 2. körben már két meccsen is túlvannak a PO résztvevők, a mi védencünk mégis csak az 1. meccsen jutott szóhoz és azon túl sokáig, történt ugyanis, hogy az 1. harmad 4. percében már be kellett fejeznie a meccset egy game misconduct miatt térdelésért. Ezen a meccsen 2-1-re kapott ki a csapata, a Medicine Hat Tigers. Gyanítom, hogy eltiltást kapott (nem tudom megerősíteni, mert hiába kerestem nem találtam semmilyen infót arról, hogy miért nem játszott), mert a 2. meccsen már nem is játszott. Itt a Tigers 6-1-re kapott ki, szóval meglátszódik Etem hiánya.
Svéd kapus. Az Elitserienben vitézkedő AIK csapatában védett a szezonban. Az alapszakaszban 93.4%-os hatékonysággal védett, míg most a PO-ban 93.6%-os védési hatékonyságot produkál. A tavalyi VB-n figyeltünk rá fel nagyon, mert akkor is remek formában védett. Ő lett a torna MVP-je és a legjobb kapusa.
Vatanen számára sajnos vége a szezonnak. Komoly a sérülése így nem tudja folytatni a csapatával a PO-menetelést. Gyanítom, hogy így a VB-n se fog tudni részt venni, ha tervben volt.
Hát ne is azért nyavajogjon, hogy a haverjával akar egy csapatban lenni. Mi van, ha gonosz GM fogja magát és elcseréli valamelyikőjüket? Onnantól kezdve nem hajlandó játszani, mert hogy csak a legjobb haverja mellett akar pályára lépni? Örüljön, hogy van lyuk a seggén és szerződést akarnak vele aláíratni. Egyetlen párosnál értem meg, hogy mindenképp együtt akarnak játszani, azok pedig Sedinék, de az teljesen más szituáció. Mindegy... Messze van még a július elseje, addig még bármi lehet.
Vége Cramarossa szezonjának is. Kikaptak az Ottawától 2-1-re, így 4-2-es összesítéssel búcsúztak a rájátszástól. Cramarossa neve mellett 6 meccsen 2+2 áll, +1-es mutatóval és 18 perc kiállítással.
A jó hír az akkor, hogy a 3 OHL védencünkből 2 is továbbjutott a csapatával. A rossz hír az, hogy most tutira, hogy ki fog esni egy megint, ugyanis a Plymouth Whalers (Rakell-lel) és a Kitchener Rangers (Gibsonnal) egymás ellen fognak játszani a következő párharcban.
Valami olyat mondjál amit nem tudtam eddig. Néztem a meccseinket, szóval láttam, hogy gólképtelenek és szarok vagyunk idén. Kaliforniai közönség meg olyan amilyen... Nem miattuk szerettem meg a csapatot.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.